Hatékony linképítés: kulcs a weboldalad sikeréhez

Pál Zoltán Gábor

Jó helyezést érünk el a Google rangsorban, új látogatók sokasága jelenik meg az oldalunkon, miközben brandünk egyre erősödik és a hasznos üzleti kapcsolataink száma is gyarapszik. Minden vállalatvezető és marketinges szeretné cégét ilyen helyzetbe hozni, ám sokan mégsem fordítanak kellő hangsúlyt a linképítésre. Pedig az az összes említett eredményre jelentős befolyással bír. Összegyűjtöttük azokat az információkat, amik a hatékony linképítés feltételei lehetnek.

A linképítés a keresőoptimalizálás egyik legösszetettebb és legnagyobb kihívást jelentő részfolyamata. A linképítés során tevékenységünk célja, hogy más weboldalakról minél több és erősebb, a saját weboldalunkra mutató hivatkozást szerezzünk. Nem túlzás azt állítani, hogy a hatékony linképítés akár egy weboldal sikerének több, mint felét is hozhatja. Hiszen a keresőmotorok a linkeken keresztül jutnak el az új honlapokra. Meghatározó szerepet játszanak abban is, hogy a weboldal milyen helyezést foglal el a keresők találati listáján.

Mitől lesz gyümölcsöző a hatékony linképítés?

Bár a linképítés módszerei megváltoztak, a linkek ma is a legfontosabb rangsorolási tényezőnek tekinthetők. Korábban, a honlapunkra mutató linkek mennyisége játszotta a döntő szerepet. A Google PageRank nevű algoritmusa minden egyes domainről jövő linket egy-egy szavazatnak számított, és végül ezeknek a szavazatoknak az összesítése alapján értékelte az oldalakat, azt feltételezve, hogy a weboldal tulajdonosok azt linkelik be saját honlapjukra, amit jónak tartanak.

Manapság a PageRank jelentősége csökkent, gyakorlatilag megszűnt, hiszen évekkel ezelőtt bejelentették, hogy már nem fogják frissíteni többet. Ennek következtében a Domain Authority (DA) érték az, amit figyelembe kell vennünk. Noha ez nem közvetlenül a Google értékelési rendszerén alapul, mégis a legjobb közelítés egy weboldal erejének meghatározására.

A linkek mennyiségéről fokozatosan a minőségre tevődik át a hangsúly. A keresőmotorok a linkek értékelésekor a mennyiség mellett számításba veszik a spam kockázatot, a bizalmi mutatókat és a relevanciát is. Ezért első körben érdemes azon elgondolkodni, hogy milyen oldalakról szeretnénk linkeket kapni.

Íme, néhány ötlet!

Mikor kiválasztjuk azokat az oldalakat, ahol majd elhelyezik a linkünket, figyeljünk arra, hogy tartalmuk legyen releváns és legalább minimális szinten kötődjön a termékünkhöz/szolgáltatásunkhoz. Például ha ékszereket árulunk, akkor ne az állateledelesnél linkeltessünk, hanem egy esküvői kellékesnél. A linkek nagy része lehetőleg ilyen témába vágó és ne katalógus oldalakról jöjjön – sőt, utóbbiról inkább is szerezzünk linkeket.

Szintén lényeges, hogy rendelkezzenek a választott oldalak valós látogatókkal, frissüljenek rendszeresen értékes tartalommal és az is kifejezetten előnyös, ha jelen vannak a közösségi médián. Jó, ha a linket minél inkább különböző IP címmel rendelkező oldalakon helyezzük el. Ez azért kiemelten fontos, mert – az itthon nagyon elterjedt, de sokszor teljesen értéktelen – újraregisztrált domaines linképítéshez használt oldalak jellemzően ugyanazon tárhelyen vagy szolgáltatónál vannak elhelyezve. Ne legyen senki naív, a Google-nél sok ezer fejlesztő azért dolgozik, hogy ezek a megkérdőjelezhető minőségű hálózatok ne befolyásolhassák a találati listákat. Szintén kifejezetten előnyös, ha tudjuk ellenőrizni azt is, hogy választottjaink ne legyenek Google büntetéssel sújtva, ami szintén elég gyakori a mesterséges linképítéshez használt bloghálózatokban.

Amikor hatékony linképítés elérése a cél, kifizetődő legalább 20-as vagy annál magasabb Domain Authority értékkel rendelkező weboldalakat választani, és messze elkerülni a mesterséges blogokat.

Fekete kalaposok vs. fehér kalaposok

A Black Hat és White Hat elnevezések a régi western filmekből kerültek át a keresőoptimalizálási szakkifejezések közé. Ezekben a művekben a rossz fiúk feketét viseltek a jók pedig fehéret. SEO tekintetében ez annyit jelent, hogy a fehérkalapos linképítési módszerek betartják a Google irányelveit, míg a feketekalapos SEO tiltott eszközöket használ. Ezek alkalmazását a keresőóriás kemény büntetéssel sújtja. Ha hozzájuk nyúlunk, oldalakat zuhanhatunk vissza a rangsorolási listán vagy akár teljesen eltűnhet az adott honlap a keresési eredmények közül.

Ilyen tiltott eszközöknek minősül például a rejtett linkek alkalmazása, a privát bloghálózat kiépítése, vagy a gyenge vendégbejegyzések írása. Bár ezek az agresszív technikák sok esetben olcsóbbak, mégis tanácsos elkerülni őket. Előfordul, hogy csupán azért következnek be a büntetések, mert a SEO-val foglalkozó szakember nem tájékozódik kellőképpen. Ezért a hatékony linképítés megkezdése előtt mindenképpen érdemes jobban megismerni a Google irányelveit.

Google irányelvekről dióhéjban

A Google útmutatójának Minőségi Irányelveink című fejezetében találunk teljes körű tájékoztatót arról, hogy mit nem szabad csinálni, ha el akarjuk kerülni a Google büntetést. Az alábbiakban, mi csupán néhány gyakori hibára hívjuk fel a figyelmet.

A következő módszereket érdemes kerülni, mert büntetést vonnak maguk után:

Linkekkel elkövetett csalás

Ide tartozik például a linkek adásvétele, a túl sok „Hivatkozz rám, és én is hivatkozom rád!” típusú linkcsere vagy az automatizált programok és szolgáltatások használata a webhelyedre mutató linkek létrehozásához. Ez ma már semmilyen esetben nem működik, ugyanakkor maga a linképítés a magyar piacon önerőből egy nagyon nehezen megvalósítható folyamat – vagyis szinte kötelezően fizetnünk kell érte, ha haladni szeretnénk.

Spam, fizetett linkek és rosszindulatú programok

A Google rendkívül komolyan veszi ezeknek a módszereknek a büntetését. Olyannyira igyekszik kiküszöbölni őket, hogy felhívást intézett felhasználóihoz. Arra kérte őket, hogy jelentsék, amennyiben a találatok között olyan gyanús információkat találnak, amelyek spamek, fizetett linkek vagy rosszindulatú programok eredményei lehetnek.

Félrevezető átirányítások

Szintén a Google Webmesteri Irányelvek megszegésének minősül, ha valaki olyan átirányítási folyamatokat alkalmaz, melyek a látogatót más URL-re viszik és más tartalmat jelenítenek meg neki, mint amelyet lekért. Ezek a szándékos átirányítások megtévesztik a keresőmotorokat és büntetést vonnak maguk után.

Hangsúlyozzuk, hogy a tiltólista ennél még jóval hosszabb, ezért javasoljuk a részletes Irányelvek tájékoztató részletes átolvasását, beleértve a PageRank manipulációra, a visszamutató linkek eltávolítására és a kézi büntetésekre vonatkozó fejezeteket is.

Ötletek a link-, márka és kapcsolatépítéshez

Az első lépés a minőségi tartalmak terjesztéséhez, ha elkezdünk címlistát gyűjteni a weboldalon és a feliratkozóknak rendszeresen hírlevelet küldünk. Kár lenne ezt a lehetőséget kihagyni, hisz a potenciális vevőknek küldött hasznos és izgalmas információval kapcsolatot építhetünk, erősíthetjük a márkánkat és folyamatosan jelen lehetünk az olvasóink fejében. Ha jól csináljuk, egy idő után szakértővé válhatunk a szemükben és esélyes, hogy saját fórumaikon is hivatkozni fognak ránk.

Mint azt fentebb már említettük, az utóbbi időben jelentősen megnőtt azoknak a minőségi linkeknek az értéke, melyek képesek látogatókat is szállítani, így megkönnyítve a hatékony linképítés menetét. A közösségi média Domain Authority száma kimagasló és a felhasználók körében is igencsak közkedveltek ezek az oldalak. Érdemes kiaknázni ezt a lehetőséget, hiszen ha potenciális fogyasztóink számára érdekes tartalmakat jelentetünk meg, akkor ezeket automatikusan megosztják, lájkolják, kommentelik és tweetelik majd.

Jó megoldás lehet linkünk elhelyezése a magas bizalommal rendelkező katalógus oldalakon. Ezek használatakor azokat tanácsos előnyben részesíteni, akik nem kérnek érte pénzt vagy csere hivatkozás elhelyezését az oldaladon. Ha emellett döntünk, akkor figyeljünk arra, hogy a link szöveg (úgynevezett horgonyszöveg) megadásakor ne csak a brand nevet adjuk meg – ami a domain nevet jelenti a végződés nélkül. Így ugyanis minimalizálni tudjuk a Google Pingvin büntetés lehetőségét.

Keressünk olyan blogokat és fórumokat, ahol nagy számban megtalálható és aktív is a célcsoportunk! Írjunk számukra hasznos bejegyzéseket és hozzászólásokat, tegyünk fel kérdéseket. Próbáljuk a szakértelmünkkel segíteni őket és elnyerni a bizalmukat. Arra azonban figyeljünk, hogy ez a tevékenység véletlenül se tolódjon el a saját magunk vagy termékünk direkt reklámozásának irányába. Bár időt és türelmet igénylő megoldás, de ha ügyesen csináljuk, kapcsolat- és brandépítési szempontból hosszútávon mindenképpen megtérül.

17 ÖSSZEFOGLALÓ JÓ TANÁCS A HATÉKONY LINKÉPÍTÉSHEZ

1. NÉZZÜNK RÁ A BACKLINK PROFILRA

Ez egy olyan gondolat, ami időtlen időkig érvényes lesz. Nem egy eget rengető tanács, de nagy meglepetés lenne sokak számára, hogy hányan nem tudnak semmit a backlink profiljukról. Sokan nem is sejtik, hogy hol kell keresni a backlinket.

Nem az számít, hogy fizetős eszközöket használunk vagy a Google Search Console-jára bízzuk magunkat, a lényeg, hogy nyitott szemmel járjunk.

2. ELLENŐRIZZÜK, HOGY MIT CSINÁLNAK A VERSENYTÁRSAK

A Szerintünk sokkal több értelme van a versenytársak adatainak elemzéséből azt kiszűrni, hogy mit nem csinálnak.

Erre az egyik tökéletesen alkalmas eszköz a BuzzSumo. Sok ügyfél kérdezi például, hogy „Miért olyan sikeres X versenytárs fele annyi linkkel, mint amennyi nekem van?” vagy “Hogyan lehetséges, hogy xy elém került helyezésben, miközben teljesen új?” Nincs semmi rossz abban, ha megnézzük, hogy mit csinálnak a versenytársak és kitaláljuk, hogy hogyan fordíthatjuk ezt a mi előnyünkre.

3. NE GONDOLJUK, HOGY TÚLZOTT MENNYISÉGŰ TARTALMAT KELL GENERÁLNI AHHOZ, HOGY JÓL TELJESÍTSÜNK

Heti 10 tartalom publikálása nem fenntartható sok weboldal számára. Természetesen, ha éppen a mi oldalunk az egyetlen szerencsés, ahol ez működik, akkor folytassuk nyugodtan. De ha olyan vállalatunk van, ahol ezt lehetetlen lenne jó minőségben kivitelezni, fogadjuk el, ne öntsünk a látogatókra haszontalan tartalmat. Időnként nehéz megfelelő tartalmat megjelenítő linkekhez hozzáférni. A haszontalan tartalom azonban nem éri meg.

4. NE LEPŐDJÜNK MEG, HA A MARKETING KAMPÁNY ELHAGYÁSÁVAL AZ EREDMÉNYEK IS ROMLANAK

Mindenki más folyamatosan megy előre, így ha szüneteltetjük a munkát, igen könnyen lemaradhatunk versenytársainktól. Sok olyan ügyféllel találkoztunk már, akik elérték a céljukat a rangsorban, majd abbahagyták a stratégia követését – több mint a felük egy hónap után ismét visszatért.

5. NE BECSÜLJÜK LE A FIZETETT MÉDIA EREJÉT

A fizetett média hatásosan alkalmazható összehangolva a linképítési döntések céljaival. Ha nem sikerül organikusan rangsorolni néhány kulcsszónál, nincs semmi rossz a fizetett hirdetés alkalmazásában, így forgalmat generálva ezekből a kifejezésekből is.

Alternatív megoldásként, ha kissé vissza kell venni a költségvetésből és néhány olyan kulcsszónál sokba kerül a PPC, amelyek már így is jó helyezést értek el, gondolkozzunk el a fizetett megoldás minimális csökkentésén (hacsak a PPC konverziók nem sokkal erősebbek).

6. FEKTESSÜNK TÖBB IDŐT A KUTATÁSBA, MIELŐTT TARTALMAT GENERÁLUNK

Hiába írunk fantasztikus tartalmat, amennyiben nem felel meg az ügyféligénynek, nem lesz hatásos. Előfordulhat, hogy nem fordítunk kellő figyelmet a célcsoport megismerésére, így nem érjük el a kívánt eredményt.

7. ÉPÍTSÜNK KI VALÓDI KAPCSOLATOKAT

Ne csak azért beszélgessünk valakivel, hogy egy linket vagy egy Twitter említést sikerüljön szerezni. Ha csak akkor beszélünk egy „influencerrel”, amikor azt szeretnénk elérni, hogy kommenteljenek vagy pozitívan értékeljék egy bejegyzésünket, egy idő után nem fognak foglalkozni velünk.

8. LEGYÜNK SZELEKTÍVEBBEK A SAJÁT TARTALOM REKLÁMOZÁSÁNÁL

Ne zaklassunk senkit a tartalmainkkal. Néhány ember számára pozitív benyomása lehet annak, ha egy cikk megírása után tájékoztatjuk őket az új tartalom megjelenéséről, úgy érezhetik, amennyiben számukra releváns a téma, hogy így nem maradnak le az újdonságokról. Zavaró lehet azonban, ha heti öt cikket jelentetünk meg és minden alkalommal privát üzenetben értesítjük is őket erről.

9. TALÁLJUK KI HOGYAN ÉS HOL HIRDESSÜK A TARTALMAT

Ne várjuk, hogy majd rátaláljanak a munkánkra hirdetés nélkül. Évekkel ezelőtt ez lehetséges volt, de ma már nem. Túl nagy a kínálat, túl sok a zaj.

Ismét a BuzzSumo-t említve, ez az eszköz alkalmas arra, hogy a közösségi média terén milyen tartalom hol teljesít a legjobban.

10. NE CSAK A KÖZVETLENÜL A JAVUNKAT SZOLGÁLÓ TARTALMAT REKLÁMOZZUK

Ismerősek azok a Twitter felhasználók, akik csak a saját bejegyzéseiket osztják meg? Majd újra megosztják, hátha az első 10 alkalommal nem vettük észre? Ne legyünk olyanok, mint ők.

Érdemes mások munkáját megosztani időnként. Tökéletes lehetőség új kapcsolatok kiépítésére. Az alábbi képen például Debra Mastaler tweetjeit láthatjuk, aki más emberek tartalmait osztja meg, nem a sajátját. Nincs is egyáltalán megemlítve a neve ezekben a bejegyzésekben, így nem is származik haszna belőle.

11. SZÁNJUNK IDŐT A KOCKÁZATI TOLERANCIA GONDOS ÉS ALAPOS ÁTGONDOLÁSÁRA

Ez a jelenség hatalmas probléma manapság. Csak mi magunk dönthetjük el, hogy mennyire szeretnénk kockáztatni és hogy melyik módszert használjuk. Ha linképítésbe kezdünk, de a Google webmester irányelveket megszegve tennénk ezt, előbb jól gondoljuk át, hogy mik lehetnek a következmények.

Soha ne hagyjuk, hogy bárki megmondja, hogy a taktikával, ami sérti az irányelveket, “nem lesz gond”. Lehet, hogy nem fog gondot okozni, de nem lehet a marketingben feltételezésekkel élni. Ne kötelezzük el magunkat megkérdőjelezhető linképítési döntések mellett, amennyiben nem vagyunk felkészülve az esetleges történésekre.

12. TEGYÜNK FEL KÉRDÉSEKET, MINDIG

Mindig kérdezzük meg a linképítő csapatot, hogy miért ajánlják az adott módszert, mi van a linképítési döntések mögött. Tudakoljuk meg a hátrányokat. Kérdezzük meg a tartalomba való befektetés előnyeit. Tegyük fel magunkban a kérdést, hogy mit is várunk mindettől. Bármit, ami csak eszünkbe jut, mondjunk ki, kérdezzünk. Mi mindenképpen kérdeznénk, ha valaki linket építene a mi oldalunkhoz.

13. NE FUSSUNK AZ ALGORITMUSOK UTÁN

Biztosan mindenki emlékszik arra, amikor tökéletesen illeszkedő horgonyszövegekre törekedett. Majd készített számtalan „ide kattints” feliratot. Kitaláltuk, hogy mi működik és azt a stratégiát követtük egészen addig, amíg nem találkoztunk egy újabb trenddel. A folyamatos váltogatást abbahagyva mégis sokkal nagyobb sikereket lehet elérni, amennyiben megfelelő linkeket sikerül kiépíteni. Ez igen egyszerű.

14. NE VÁLTSUNK IRÁNYT MINDEN ALKALOMMAL, MIKOR EGY ÚJ TECHNIKÁRÓL OLVASUNK

Biztosan van mindenkinek olyan ügyfele, aki e-mailekkel bombázza őt minden alkalommal, amikor egy új trendről vagy egy olyan technikáról olvas, ami szembe megy a neki elkészített jelenlegi linképítési döntések stratégiájával.

Sokan ellentmondásos cikkeket írnak, hogy felhívják magukra a figyelmet. Néhányan talán kutatást is végeztek és van igazság abban, amiről beszélnek, de nem biztos, hogy igaz a mi weboldalunkra. Semmi sem rosszabb annál, mint egy olyan ügyfél, aki folyamatosan meg akar állítani abban, amit csinálunk, mert ő teljesen mást olvasott valahol. Ha számunkra működik, folytassuk így.

15. TARTSUK FEJBEN, HOGY A RANGSOR MÉG NEM MINDEN

Ne csak a rangsorban való előrébb jutáson legyen a hangsúly. Néhányan ki nem állhatják a nofollow linkeket, még akkor sem, ha egy olyan jó oldalon vannak, ahonnan releváns forgalom érkezhet. Személy szerint mi nem kapcsolnánk ki. Ha konverzió érkezik belőle, érdemes csinálni.

16. SOKSZOROZZUK MEG A LEGJOBB LINKEKET

Elemezzük azon linkeket, amik a legrelevánsabb forgalmat hozzák és kreáljunk még sok hozzájuk hasonlót. Ezek a kulcs linkek. Lehet, hogy van egy szuper link egy régebbi cikkben és jelentős forgalmat eredményez. Nem lenne okos megoldás ennek az oldalnak egy frissebb cikkében is elhelyezni egy linket, hátha több forgalmat is el lehet érni?

Ha sikerült egy szuper cikket írni egy másik oldalnak, miért ne kérjünk helyből egy oszlopot? Semmit sem veszíthetünk azzal, ha megpróbáljuk. Például ezen az oldalon látható néhány egymás utáni munka. Keményen dolgozva, folyamatosan írásokat publikálva lehet előre jutni, egyetlen cikk után sajnos még nem fognak a végtelenségig ajánlatok érkezni.

17. NEM KELL MINDEN LEHETŐSÉGET MEGRAGADNI A LINKEK MEGSZERZÉSÉRE

Legyünk egy kicsit válogatósak. Csak azért, mert valahol megkaparinthatunk egy linket, még nem kell feltétlenül lecsapni rá. Néha jobb várni a tökéletes lehetőségre.

TANULSÁGOK

A lényeget tekintve, a linképítés folyamatosan változik. Ami ma működik és a követendő technikák közé tartozik, az talán holnap már tabu lesz, azonban a legfontosabb az, hogy gondoljunk az olvasóra is. Ha egy link nem releváns egy cikk szempontjából, akkor a weboldal és a szerkesztő nem fogja jóváhagyni a linket (ez pedig nem fog hosszú távú sikerekhez vezetni).

Amikor tartalmat készítünk, mindig tartsuk szem előtt az olvasó érdeklődését, gondolkodását, majd nézzük meg, hogy a link és a szöveg mennyire természetesen illeszkednek egymáshoz. Ez biztosítja, hogy kiépítsünk magunknak a legjobb gyakorlatokat.