Trendek a linképítésben – 2020

Frissítve: Pál Zoltán Gábor

A linképítést évek óta “halottnak” vallják egyesek. 

A 2000-es évek játékszabályai valóban megváltoztak. Azoknak, akik nem tudtak tanulni és alkalmazkodni az állandóan változó szabályokhoz és a készségekre, eszközökre, részletekre vonatkozó követelményekhez, azoknak természetesen fel kellett adniuk a “linképítési trükköket”. 

Ez a cikk felhívja a figyelmet a hatékony és etikus SEO- és linképítési stratégiára, amely segítséget nyújt neked 2020-ban.

A Google megerősítette, hogy a linkek főszerepet játszanak rangsorolási tényezőként a SEO színdarabjában, és azt mondta: “Linkek nélkül rangsorolni ma nagyon nehéz.” Egy link önmagában viszont nem ér aranyat. 

Sőt, a kérdés is teljesen releváns: 

miért költenél rengeteg erőforrást olyan linkekre, amelyek az utadat hátrányosan veszélyeztetik? Amikor etikusan is játszhatnál és nem feszengenél úgy a SEO-ban, mint egy rosszul szabott ruhában.

Miért is fontosak a linkek és a linképítés a SEO-ban?

Számos tanulmányt végeztek már a linkek fontosságáról. 

2017-ben a Stone Temple által közzétett esettanulmányban ismét bebizonyosodott, hogy a „kapcsolatok” továbbra is erőteljes rangsorolási tényezőt jelentenek.

Andrey Lipattsev is megmondta, a Google keresési minőségügyi vezetője. 

A linkek javíthatják vagy csökkenthetik a SEO teljesítményét; akkor javíthatják, ha azok jó minőségű forrásokból származnak.

A SEO világában csak az számít, hogy mi működik és mi nem működik a keresőmotoroknál.

Ha megnézed a találati listát egy adott témára,
egy közös dolgot látni fogsz rajta

Az erőteljes weboldalak a jobb SEO teljesítménnyel egyenlőek.
A keresőmotorok szeretik a ’hivatalosabb feelingű weboldalakat’. Azaz, a számos megbízható weboldalról származő linkeket. A Backlinko 11,8 millió Google keresőmotor-eredményt tanulmányozott, és azt állapította meg, hogy:

“A weboldal összeköttetései a világhálón (az Ahrefs Domain Rating alapján mérve) erősen korrelálnak a keresőmotorok magasabb rangsorolásával. –Backlinko 

“Minél több backlinket tartalmaz egy domain, annál jobb a helyzete a találati listán.” SEMRush 

“Minél több linkje van egy oldalnak, annál jobb organikusabb forgalmat szerez számára a Google.” Ahrefs 

Minél erősebb tehát a weboldalad, annál jobb lesz a rangsorolása. Számos olyan oldal található viszont az interneten, amelyeken sok visszajelzés található, de szörnyű keresési eredménnyel rendelkeznek.

Ennek oka az, hogy a „kapcsolatai” gyakorta a szemét kategóriába tartoznak.
A legfontosabb nem az, hogy linkeket kapj. A cél az, hogy visszajelzéseket szerezz MINŐSÉGI weboldalakról.

A gazdagok még gazdagabbá válnak a SEO-ban?

A jobb SEO-teljesítmény több linkkel egyenlő. Azaz, minél jobb a SEO-teljesítményed, annál több linket szerezhetsz. A hógolyó ugyanis lavinává duzzad. 

A Backlinko tanulmánya is igazolta ezt az észrevételt:

“A Google kereséseinek első helyezettjei átlagosan 3,8-szor több linket birtokolnak, mint a 2-es/10-es pozícióban elhelyezkedők.”  – Backlinko 

Az Ahrefs és SEMRush hasonló állítása:

“A jó helyezésű, legjobb rangsorolású oldalak inkább szereznek több linket (és mindezt gyorsabb ütemben), mint azok az oldalak, amik alattuk vannak.” – Ahrefs 

“Minél magasabb a domain pozíciója a találati listán, annál több hivatkozó domainje van.” – a SEMRush tanulmánya

Röviden tehát: ha már magasabb rangsorolással bírsz, azt veszed észre, hogy egyre inkább szerves linkeket kapsz, amely az oldalad még nagyobb megerősödéséhez vezethet és gyakran megszilárdítja a pozíciódat. Azonban mindez nem elegendő a versenyképes rangsor fenntartásához. 

Neked is frissítened kell az oldaladat. 

Például az elavult tartalommal rendelkező oldalad valószínűleg nem sokáig tartja fenn a rangsorolást. Folyamatosan növeld a linkek számát a friss tartalommal karöltve.

A linkek kapcsán miért van szükséged sokféleségre?

A te célod az, hogy visszajelzéseket kapj az iparágad, ill. témád számos releváns és megbízható weboldaláról. Rengeteg különféle forrásból származó szavazat (visszajelzés, értsd link) értékesebb a SEO világában, mint csupán egy forrásból származó számos szavazat repertoárja.

Mire gondolok? 

Tegyük fel, hogy választhatsz az Origo vs. Forbes két linkje vagy tizenöt különböző huszadrangú blog linkje között a témádban. Számos hivatkozás megszerzése egy tekintélyes weboldalról jobb, mint tenger sok gyenge link megszerzése „akárhonnan”. 

Az „építsd meg és el fog jönni” mentalitás
nem működik jól a SEO-ban?

Először meg kell értened, hogy néznek ki a minőségi linkek.

Fontos a relevancia, azaz a linképítés idejének nagy részét azzal kell töltened, hogy linkeket szerezz a témád értékes weboldalairól. Ott a forgalom, azaz linkeket kell kapnod olyan weboldalakról, amelyek relevánsak és organikus forgalommal bírnak. És a linkminőség szerepe is, hiszen a rengeteg link nem garancia a jó helyezésre, a linkek minősége sokkal fontosabb, mint azok mennyisége.

Egy link értéke már nem csak a linkerő alapján kerül értékelésre, fontos továbbá a linkek

  • bizalmi mutatója, 
  • relevanciája 
  • és a spam kockázata is.

A weboldaladra hivatkozó linkek minősége nemcsak a rangsorodat befolyásolják, hanem azt is elárulják, hogy oldalad mennyire megbízható.
A tömeges linkek szerzése nem szolgálja a Google érdekeit, hiszen így manipulálhatóvá válik a találati listája. 

(A katalóguslinkek, a gyenge minőségű vendégbejegyzésekben elhelyezett linkek, a linkek horgonyszövegeiben nagy számban elhelyezett kulcsszavak manipulatív célú felhasználása éppen ezért a Google a Pingvin algoritmus 2012-es debütálása óta nem hoz nyarat a linképítési munkádba. Miért ne gondolkozz linkfarmokban 2020-ban a linképítés során? Írtunk róla.)

Ma a játékszabályok megváltoztak, a mennyiség helyett a minőség és a relevancia lett a meghatározó. Igazán színvonalas forrásokból szerezd a linkeket! A tartalom pedig mindent befolyásol a SEO-ban, a weboldal felépítésétől az épített linkek típusáig.

A gyémánt azért étékes, mert nehéz megszerezni. 

Minél könnyebb tehát egy link megszerzése, a gyakorlatban sokszor annál kevésbé értékes. Éppen ezért a komoly szerkesztési irányelvekkel rendelkező weboldalak nagyobb eséllyel mutatnak hivatkozást minőségi forrásokra, mint azok, ahová nem nagy kunszt felkerülni. 

A linkek építésének számos módja van, de nem mindent érdemes követni. A Google célja a jó felhasználói élmény biztosítása, amely a jó és releváns keresési eredményekkel kéz a kézben jár. 

Mit jelent a klassz tartalom a Google számára?

  • kívánatos
  • hasznos
  • hozzáférhető
  • hihető
  • értékes

Weboldalad kapcsán éppen ezért a Google ellenőrzi a betöltési sebességet, a navigációt, a felhasználói élményt, a visszafordulási arányt vagy akár a weboldaladon töltött időt is.

Nos, jöjjön akkor ez alapján néhány 2020-as érdekesség.

Az 5 legnagyobb SEO trend a linképítés mellett,
amelyet ismerned kell 2020-ban

A tartalommarketing trendjei ma azt mutatják, hogy az olvasók bevonzása személyre szabott és célzott információkat kíván. A tartalomnak értéket kell adnia, és valami újat kell leraknia az asztalra (az emberek problémáira összpontosító tartalmak gyakran a nyerők). 

Ami begyűrűzni látszik ennek kiszolgálására, nézzük sorjában: 

1. Hangalapú keresés: “Ok Google, ma lesz szükségem esernyőre?”

Nincs kétség: A hangalapú keresés egy teljes játékváltó. 

A Google jelentése szerint tíz amerikai felnőtt közül legalább négy naponta indít hangkeresést. Ugyanezen Google felmérés szerint a fogyasztók 85% -a úgy véli, hogy a hangkeresés „a jövő”.

És úgy néz ki, hogy a hangkeresés sok szempontból tényleg a jövő. Valójában a Comscore nemrégiben készült tanulmánya szerint a keresések felét 2020-ban hanggal hajtják végre.

Az emberek rendszeresen beszélnek az eszközeikhez.

Hogyan optimalizáld weboldaladat a hangalapú kereséshez?

A tartalmaidat optimalizálhatod hosszabb, „beszélgető jellegű” kulcsszavak köré csoportosítva. A billentyűzet által használt kulcsszavak gyakran teljesen különböznek a hang alapján indított keresésnél használt kulcsszavaktól.

(Még akkor is, ha pontosan ugyanazt keresik az emberek.)

A hangkeresések általában természetes hangzásúak és hosszabbak, mint a billentyűzettel végzett keresések.

Másodszor, a Google Home szereti a hangalapú keresésre adott válaszokat az oldalak GYIK részeiről behúzni (érdemes GYIK részeket létrehozni a honlapodon). De olyan tartalomrészletet is tervezhetsz a weboldaladra, amelyeket kifejezetten a hangkeresési kérdések megválaszolására tervezel meg.

2. Video SEO: az emberek a YouTube-on töltik az idejüket

Ahhoz, hogy videóidat megtalálhassák a YouTube-on, a videótartalom optimalizálása ebben az évben kulcsfontosságú.

Csakúgy, mint a „normál” keresőmotor-optimalizálásnál, a videó SEO-hoz hasonlóan a kulcsszavak itt is kulcsfontosságúak, például a YouTube automatikus kiegészítés funkciójának használatával. Beírva egy témát a keresési mezőbe, megkaphatod a javasolt kulcsszavak listáját annak alapján, amit az emberek jelenleg keresnek a YouTube-on.

Ezután a kulcsszavakat használhatod a YouTube-videó címében, címkéiben, leírásában, így a YouTube és a Google megértheti, hogy a videód az adott témáról szól.

3. Infógrafika, ahol könnyebb megérteni az információkat vizuálisan

A különböző emberek eltérően ragadják meg az információkat. Létezik olyan információs kommunikációs eszköz, mely extra módon vonzza a figyelmet.

Már 1857-ben egy Florence Nightingale nővér ezzel győzte meg Victoria királynőt, hogy fejlessze tovább a katonai kórházat, és ma márkák egész sora használja sikeresen: az infógrafikát, mint kommunikációs eszközt.

Ők egyedi adattörténetekkel adnak fontos információkat, mert az infógrafika szórakoztató, oktató és hasznos; és nem éppen ez a Google célja a felhasználói elégedettség érdekében? 

Az infógrafika könnyen osztható, gyorsabban juttatja el a „választ a keresést végző személyhez”, és informatív.

Az infógrafika egy képformátumú dokumentum, amely az információt képekkel, grafikonokkal illusztrálva mutatja be.

Sokan az infógrafikákat használják linkek vonzására, mert az infógrafikát más tartalmakba behelyezve használhatja fel másik is, rád hivatkozva (képi kereséseknél pedig megjelenik egy-egy kulcsszóra). 

Mi a tanulság? 

A legjobban megosztható tartalmak még mindig a kutatási eredmények, esettanulmányok, összehasonlító elemzések; írj elsőként egy adott témáról, hogy tartalmadra érdemes legyen hivatkozni releváns és színvonalas oldalakon, fórumbejegyzésekben. 

A friss tartalom kritikus jelentőségű minden iparágban a releváns adatokkal, teszteredményekkel, táblázatokkal és összekapcsolt forrásokkal. Akár a tartalmat segítő infógrafikákkal. 

4. A keresési szándék a Google kiemelt prioritása

Azaz egyre jobb és jobb eredményeket akar hozni a keresési szándéknak megfelelő eredmények megjelenítésében.

(Keresési szándék = azok az eredmények, amelyek megadják a Google felhasználójának, amit keres)

A keresési szándék a felhasználó legfőbb célja, amikor a keresést elindítja, és a kifejezést beírja a keresőbe. A keresési szándék típusa lehet 

  • információs, 
  • kereskedelmi, 
  • navigációs 
  • és tranzakciós jellegű.

Amint kiderül, hogy minél jobban megfelel egy oldal egy egyén keresési szándékának, általában annál jobb eredményt birtokol az oldal.

Például egy olyan kulcsszó, mint „mi a keto diéta”, informatív jellegű. Az egyén ez esetben a legkevésbé kereskedelmi célú válaszokra vágyik például egy webáruház termékoldalára érkezve.  Másrészről egy olyan kulcsszó, mint „ingyenes regisztráció” tranzakciós jellegű, míg a navigációs lekérdezések célja egy adott weboldal adott oldalára vagy helyére irányul. 

Például: „ALH Consulting blog”.

Egy olyan kulcsszó, mint a „Spinális szék vásárlása” nyilvánvalóan kereskedelmi jellegű. De egy olyan kulcsszónak, mint például: „a Spinális székek segítséget nyújtanak a hátfájdalomban”, világos információs szándéka van.

Értsd meg, hogy a célcsoportod hogyan keres. Adj nekik megoldásokat vagy válaszokat az általuk preferált formátumban, tartalomban is, és a linképítésed céljára használható tartalmakat fogsz birtokolni. 

A Google RankBrain algoritmusa is e célból született meg. (A BERT frissítést gyakorta összefüggésbe hozzák a RankBrain frissítéssel, melyet a teljes Google Hummingbird algoritmus részeként idéznek.) A RankBrain nem más, mint egy lekérdezésértelmezési modell, egy gépi tanuláson és mesterséges intelligencián alapuló algoritmus. 

A RankBrain azon dolgozik, hogy a Google jobb találati listát tudjon előállítani. Lényegében segít a Google-nek megérteni a kereséseket.

Még akkor is, ha eltérő szavakat és megfogalmazásokat vagy teljesen más szavakat használnak az emberek egy-egy keresésnél; mégis neki azonos tartalommal vagy azonos típusú válaszokkal kellene szolgálnia a számukra. 

A RankBrain meghatározza a kereső szándékát. 

A legtöbb esetben a szándékra figyel, azaz „mi volt a keresés célja?” 

A Google azt is szeretné látni, hogy a felhasználók megkapják-e azt nálad, amit keresnek. Tehát ha valaki a Google-ben keres, és a „keresési eredmény” után visszatér a további keresési eredményekhez, ez azt jelenti, hogy az oldal valószínűleg nem teszi eléggé boldoggá a felhasználót.

A felhasználó-központú optimalizálás lényege éppen ezért az, hogy a tartalmat valóban a felhasználói szándékra kell írni, nem pedig csak a felhasználó által keresett felhúzott karakterláncokra. A felhasználó-központú optimalizálás lesz a legnagyobb trend 2020-ban. Ezért is fontos még egy algoritmust megemlíteni itt. 

Az Oldal-élmény algoritmust – amely leghamarabb 2021 elejétől már élesben bevetésre kerül: azaz a felhasználói élmény a Google rangsorolási tényezőjévé válik.

A Google hivatalos blogoldalán jelentette be a várhatóan 2021-ben berobbanó új algoritmusát, mely azt a szempontot méri, hogy a felhasználók hogyan érzékelik a weboldalakkal történő interakciót. A Google célja, hogy „a felhasználók elkötelezettebbé váljanak, és kevesebb súrlódással tudjanak tranzakciókat folytatni.”

A keresési tevékenységek során a kezdeti interakciók, a teljes céloldali élmények, valamint még a weboldal elhagyása utáni tapasztalatok is meghatározóak lesznek. 

5. A mobil – első indexelés?

2019 nyarán a Google teljeskörűen bevezette a Mobil Első Indexelést. A Google most először látja weboldalad mobilverzióját a weboldal fő verziójaként.

Ezenkívül weboldaladnak továbbra is jól kell működnie a mobileszközökön (okostelefonok és táblagépek). Annak érdekében, hogy megbizonyosodj arról, hogy a Google képes-e feltérképezni mobilon a tartalmad 100%-át, azt javaslom, hogy nézd meg a „Mobil használhatóság” jelentést a Google Search Console-ban.

Ezután gépelj be néhány URL-t a weboldaladról a Mobilbarát tesztbe. Ez megmondja, hogy a Google egyértelmű „igen” vagy „nem” válaszúnak tartja-e weboldalad mobilra optimalizáltnak. Végül ellenőrizd a mobil-oldalsebességet a PageSpeed ​​Insights segítségével.

Mire (is) figyelj a linképítés során? 

Sokkal fontosabb lesz, mint valaha a keresőrobotoknak a tartalom során a szerzők bizalmi értékére (is) összpontosítani. A Google a keresési eredményeket a felhasználói szándék alapján optimalizálja, ahelyett, hogy a tartalom / oldal és a kulcsszó egyeztetésére összpontosítana. 

Ezért olyan környezetben célszerű linkekkel megjelenned (ahonnan hivatkoznak az oldaladra), ami releváns a témádban, megbízható, jelentős olvasottsággal rendelkező (pl: PR cikkek, szövegek hírportálokra). Valamint olyan könnyen fogyasztható tartalmakkal dolgozz, melyek a felhasználó keresési szándékának a legrelevánsabban megfelelnek (a kifejezésekre is összpontosíts). Alakítsd 1:1 arányú mérkőzéssé a tartalmaidat a Keresési szándékkal szemben. Azaz jól illeszkedjen a keresési szándékhoz, a Google gondoskodik a többiről.

Kíváncsi vagy? Linképítés velünk, az ALH Consulting csapatával; lépésről lépésre megmutatjuk, mit csinálunk és hogyan dolgozunk.