Keresési marketing az új évben: mire számítsunk 2017-ben?

Ahogy közeledik az év vége, érdemes áttekinteni, hogy mit hoz az új év. A keresési marketing iparága gyorsan fejlődik, ezért számíthatunk rá, hogy változtatásokkal és frissítésekkel kell szembe néznünk 2017-ben.

A keresési marketing szerepe

A mai digitális világban fontos, hogy keresési marketing kampányokba fektessünk. A Google egyre jobban hangsúlyozza a keresésekben a relevanciát, ezért fontos képben lennünk a legfrissebb marketing trendekkel, hogy kiemelkedjünk a mezőnyből.

A Google és más keresőmotorok egyre jobban megértik a keresések céljait, ezzel új lehetőséget teremtenek arra, hogy cégünk a rangsor élére kerüljön. A SEO-ban, vagyis keresésoptimalizálásban érdemes kihasználni a keresési marketing stratégiák módszereit, hogy a cégünket minél több potenciális vásárló láthassa.

Ahogy idén, 2017-ben is sok fejlődésre számíthatunk, ahogy új kihívásokra is, ezért itt az ideje, hogy megtervezzük a stratégiánkat az új évre.

Mi történt 2016-ban

2016-ban úgy tűnt, hogy szinte minden héten érkezik egy frissítés, béta-teszt vagy új funkció. Ahogy változott a terület és egyre jobb és relevánsabb keresési eredményeket kaptunk, úgy változtak a keresőoptimalizálás lehetőségei is.

Íme néhány 2016-ban megjelent frissítés:

  • a honlapok számára fejlesztett AMP indulása februárban
  • az oldalsávon megjelenő hirdetések eltávolítása a SERP-eken (search engine results page)
  • eszközök közötti marketing
  • mikro-pillanatok a felhasználó viselkedésében, hogy a megfelelő pillanatban teremtsünk kapcsolatot velük
  • Session Quality Score Data, vagyis annak az intervallumnak a mérése, amelyben a vásárló feltehetően vásárolni fog

Érdemes ezeket a trendeket megvizsgálni és figyelemmel követni, hiszen ezek segítségével folyamatosan az igényekhez alakíthatjuk a kampányt és ez kiemelkedően fontos lesz 2017-ben.

Mire számíthatunk 2017-ben a keresési marketing terén?

A következőkben bemutatjuk, hogy mire számíthatunk az új évben.

A gyorsított, telefonra optimalizált oldalak tovább fejlődnek és kulcsfontosságúak lesznek a keresésben

Ahogy a telefonról indított keresések száma nő, a sebesség kérdése egyre lényegesebb lesz, mind a felhasználók, mind a Google számára. A gyorsított, telefonra optimalizált oldalak (AMP) a 2016 februári indítás óta a szakma figyelmének középpontjában állnak.

Mivel a sebesség felhasználók és cégek számára egyaránt lényeges, ezért ezt az igényt fontos kielégíteni. Az AMP oldalak gyorsan betöltődnek, így hozzák el a legjobb felhasználói élményt. Az oldalak a felhőből a Google által biztosított cache-verzióban töltődnek le, ezzel mintegy harmincszoros sebességet tudnak elérni a nem AMP oldalakhoz képest. Bár a keresések nagyobb része továbbra is az alapvető Google-keresésekből adódik, az AMP oldalak az újonnan publikált adatok forgalmának mintegy kétszeresét adják.

Fontos hangsúlyozni, hogy nem minden tartalom-típus alkalmas AMP oldal létrehozására, mert bár a telefonos keresések részévé vált, egyelőre leginkább újságcikkek, blogbejegyzések, terméklisták, receptek és más, könnyen fogyasztható tartalmak megjelenítésében válik hasznossá.

Több, mint 700,000 domain jelenít meg AMP oldalakat és ezek közül a legtöbb a hirdetésekből szerez bevételt. Az olyan felületek, mint a YieldMo és a DoubleClick támogatják a különböző méretű hirdetéseket az AMP oldalakon, így védve a felhasználói élményt.

AMP 2017-ben

2017-ben számíthatunk arra, hogy az AMP oldalakról eltűnnek a hirdetések és egyre több cég épít be AMP oldalakat a bejegyzéseibe és a termékoldalaiba. A magasabb kattintás-számmal és a helyezések növelésével a gyorsított, telefonra optimalizált oldalak a jövőben is a keresőoptimalizálás hangsúlyos részei lesznek.

Egy AMP oldal felépítéséhez érdemes a hivatalos WordPress AMP bővítményt használni, mely telepítés után az oldalunkon szereplő minden bejegyzéshez készít egy AMP verziót, melyek dinamikusan jönnek létre és az /amp/ címke mindegyikhez automatikusan hozzáadódik az URL-ben.

A tanulékony mesterséges intelligencia innovációi és a Google RankBrain

A keresés továbbra is fejlődik, a Google pedig bejelentette, hogy a jövőben a fókusz a gépi tanulásra helyeződik át, ugyanakkor ez nem fogja átvenni a fő algoritmus helyét.

A keresések egyre intelligensebbé válnak, megtanulják, hogy mik a szándékaink egy adott keresés begépelésével és így a legjobb találatot jelenítik meg. Bár a Google RankBrain funkciója a harmadik leglényegesebbé lépett elő a helyezések megállapításában, a gépi tanulás várhatóan tovább fog fejlődni. Mostanra már elvárható, hogy a tartalmunkat úgy igazítsuk, hogy a hangsúly a relevancián és az értéken legyen, hiszen a RankBrain az eredmények alapján folyamatosan alakítja az egyes listák rangsorolását.

Gépi tanulás

A technológia fejlődésével a gépi tanulás új irányból közelíti meg a kérdést, példa erre a Google Assistant és az Allo, a Google üzenetküldő alkalmazása. Ezek az alkalmazások segítenek abban, hogy a begépelt keresésre, például legközelebbi étterem, jó értékeléssel bíró szerelő vagy más helyi üzlet, a lehető legjobb találatokat jelenítse meg. Ha úgy tudjuk megjeleníteni az oldalunkat, mint a legjobb terméket vagy szolgáltatást nyújtó cég és reagálunk a vásárlói igényekre, akkor megelőzhetjük a mezőnyt a gépi tanulás fejlődéseire való optimalizálással.

Érdemes azonban szem előtt tartani, hogy a nem hagyományos rangsorolási értékek döntik el a listázás eredményét. A RankBrain esetében a relevancia az a faktor, ami leginkább számít a helyezésnél, minél jobban le tudjuk kötni a felhasználót és minél inkább kapcsolódik a keresett témához az oldal, annál jobban fogunk szerepelni ezeken a listákon.

A gépi tanulás segítségével a Google egyre jobban érti, hogy hogyan lépünk kapcsolatba a számítógépekkel és a keresőmotorokkal, nem véletlen, hogy akkor jelentek meg azok a funkciók, amik a hangvezérelt keresésre építenek, mint a Google Home vagy az Allo, amikor a trendek ezt a funkciót mutatták hangsúlyosnak.

A botok szerepének növekedése

A fejlődési folyamatban a következő fontos szereplők láthatóan a robotok lesznek, hiszen ahogy az oldalak alapvető részeivé válnak, egyszerűsítik és hatékonyabbá teszik a kereséseket, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy a felhasználó által feltett kérdés és a válasz között a robot a leggyorsabb út.

A Google a továbbiakban ezen technológia fejlesztésére és frissítésére fog törekedni, hogy a konkurencia, mint a Microsoft, Amazon és Facebook előtt maradjon. Ezért 2017-ben a keresőoptimalizálásban a legfontosabb a mesterséges intelligencia által megjelenített eredmények és a hangvezérelt keresés fejlesztése.

A hangvezérelt keresés fejlődése a keresési marketing során

A hangvezérelt keresés egyre nagyobb teret követel magának a keresőoptimalizálásban, hiszen a felhasználó is érzékeli, hogy a keresőmotorok egyre intelligensebbek és hogy mennyivel egyszerűbb beszélni hozzájuk, mint gépelni, különösen, ha nincs szabad kezünk.

Nem csoda tehát, ha a Google a hangvezérelt keresésre és a beszélt nyelv felismerésére fókuszál a keresési marketing területén, hiszen a Google Android alkalmazásában indított keresések 20%-a hangvezérelt.

Mit jelent ez a keresési marketing számára?

A cégek egyre nagyobb erőkkel keresik azokat a módokat, ahogy ehhez a funkcióhoz alkalmazkodni tudnak. Májusban a Bing bejelentette, hogy az összes keresésének negyede hangvezérelt volt és nem túlzás azt állítani, hogy ez a szám csak növekedni fog.

A Google Search Voice-t hat éve jelentették be, azóta a beszédfelismerés fejlődött annyit, hogy a keresési szándék sokkal egyértelműbben megállapítható. A felhasználó a kérdésére azonnal választ vár, ezekből pedig olyan adatok nyerhetők, amiket 2017-ben is fel tudunk használni.

Tegyük fel, hogy a felhasználó a kedvenc focicsapatának következő meccsére kíváncsi. Vajon meg fogja nyitni a Google alkalmazást és begépeli a kérdést, vagy inkább megkérdezi Sirit, Cortanat, az Amazon Echot vagy a Google-t?

Minden bizonnyal inkább ezeket a programokat kérdezi meg, hiszen ezt a módszert szokta meg. A program válaszol a keresett információval, a felhasználó pedig elégedett.

Mit várjunk 2017-ben?

A digitális asszistensek 2017-ben tovább fognak fejlődni, megváltoztatva ezzel a keresési szokásainkat és a keresési marketing kampányok felépítését.

Ezért a következő lépéseket érdemes tennünk:

  • az analízisben a természetes, beszélt nyelvek megjelenését keressük a listákban
  • úgy alakítsuk a honlapunkat, hogy specifikus, mélyre ható kérdéseket tudjon megválaszolni
  • a publikált tartalomban használjunk közvetlen, társalgási modort
  • próbáljuk megállapítani, hogy a felhasználó hogyan fogja megfogalmazni a kérdést és erre optimalizáljunk

A marketing-szakembereknek érdemes az egyértelmű szándékot jelző kérdésekre, valamint a befolyással rendelkező tartalmak promotálására, vagy Gyakran Ismételt Kérdések oldalak létrehozására hangsúlyt fektetniük, ezzel segítve a hangvezérelt keresés optimalizálását.

Ugyanúgy, ahogy meg kellett tanulnunk a gépi nyelvet a keresés optimalizálására, most a gépi rendszer tanulja a beszélt nyelvet. A hosszú keresőszavak és a beszélt nyelv előtérbe helyezésével nagyban segíthetjük a hangvezérelt keresésre optimalizált kampányunk sikerét.

Verseny a jól hirdetett töredékekért

A hangvezérelt keresés előretörésével olyan területek is előtérbe kerülnek a keresési marketing során, mint a featured snippets. A featured snippet magában foglalja a cég vagy márka nevét, egy linket, ami arra az oldalra mutat, ahol az információ található és egy gyors válasz dobozt, ami a keresés tartalmára reagáló szöveget jelenít meg. A keresések esetében a forgalom a featured snippet alkalmazásával kb megtízszereződik, a hangvezérelt keresésben pedig még nagyobb lehetőség rejlik.

A hangvezérelt keresés esetében a cégünk brandje további megerősítést kap, hiszen egy találat esetén a digitális asszisztens beolvassa, hogy „X oldal szerint…”, ami a kampány számára egyedülálló lehetőséget biztosít.

Ahogy egyre több cég fedezi fel a featured snippetekben rejlő lehetőséget a forgalom és bevétel növelésére, úgy lesz egyre nagyobb a harc a keresésben legrelevánsabbakért, ebben pedig a hangvezérelt keresés óriási szerepet fog játszani.

A fizetett keresési hirdetésekben új lehetőségek jelennek meg

A Google AdWords felületén egész évben sok változást vehettünk észre, például az áttervezett SERP oldalakat, amiken több hirdetés, viszont kevesebb kék link jelent meg.

A hirdetők számára új funkciók és módszerek lesznek elérhetőek, melyekkel a marketinget a következő szintre emelhetik. Ahogy a hirdetők látják, hogy a tapasztalat alapú marketing segít olyan vásárlókat vonzani, akik vásárlói szándékkal indítanak keresést még mielőtt látnák a hirdetést, akkor a stratégiák is megváltoznak majd.

A beágyazott hirdetésektől a személyre szabott hirdetésig sok olyan lehetőség adódik majd 2017-ben, amit a cégünk hasznára tudunk fordítani.

Hasonló közönségek a keresésben

Egyszerűen érhetünk el új közönséget, ha elemezzük a már meglévő vásárlók viselkedési mintázatait.

A YouTube-on egyénileg elért közönség

Vizsgáljuk meg, hogy melyik demográfiai csoportot érik el leginkább a hirdetéseink, ezt bontsuk le úgy, hogy kiderüljön, hány ember látta a TrueView hirdetést és hogy hányszor látták. Ez a funkció elérhető egyes YouTube piacokon és hasznos, ha az egyéni elérésre alapozott kampányt folytatunk.

Click-to-Message kampányok

A Click-to-Message, vagyis a cégeknek azonnal küldhető üzenetek főleg azon felhasználók számára hasznosak, akik menet közben próbálnak információt szerezni, vagy nincs idejük az ügyfélszolgálattal beszélni. A keresésben megjelenő hirdetésen található egy szövegbuborék, amire rákattintva a felhasználó azonnal üzenetet küldhet. Ez a funkció a kis- és nagyvállalkozások számára is hasznos, hiszen a legtöbb vásárló szeret részletesebben tájékozódni, mielőtt döntést hoz.

keresési marketing

Promóciós kiegészítés

Ha egy limitált idejű ajánlatot akarunk reklámozni, vagy új promóciós kódot vezettünk be, nagyon hasznos lehet a promóciós kiegészítés használata. Ezzel a funkcióval tudathatjuk a vásárlóval a legújabb ajánlatokat, anélkül, hogy minden hirdetési csoportot frissítenénk.

A következő hónapokban minden bizonnyal új lehetőségek jelentkeznek majd, melyek segítségével a hirdetők szélesebb réteget szólíthatnak meg és egyszerűbbé tehetik a kommunikációt az ügyfelekkel. Ezek a területek folyamatosan fejlődni fognak 2017-ben.

Több videót

Mivel a hozzájárulási megtérülés és a brand tudatosítása továbbra is fontos marketing célok, érdemes a videó-marketing felé fordulni, ami előreláthatóan a 2017-es év központi eszköze lesz a stratégiában.

Az újabb mobil technológiák hatásaként a videók népszerűsége is nőtt, ezért a marketing kulcsfontosságú része, hogy hogyan lehet ezt a médiumot belefoglalni a stratégiába és a tartalomba.

A hangsúly a YouTube felé fog tolódni. A Think with Google szerint a 18-49 éves korosztály 85%-a használ egyszerre több eszközt, míg kétharmaduk nézi a YouTube-ot egy második képernyőn, miközben TV-t néz. A videók és a videó hirdetések tehát jobb lehetőségeket nyújtanak a célközönség elérésére.

Az online megjelenő videót középpontba helyezve érdemes a stratégiát folytatni, amint egy ilyen videó megjelenik a YouTube-on, fontos megosztani azt több olyan közösségi média felületen is, amik kapcsolódnak a témához.

A közösségi média esetében több módszer is létezik arra, hogy hogyan hívjuk fel a figyelmet a cégünkre. A Facebook élő közvetítés funkciója, vagy az Instagram „Stories”, illetve a Snapchat „Spectacles” lehetőségei alapjaiban változtatják meg a módot, ahogy a cégek kommunikálnak majd a vásárlókkal és ahogy a leghatékonyabban érhetik el őket.

A videók megjelenítésének ez a három módja azt mutatja, hogy hogyan fogunk vizuális történeteket mesélni. Ez a médium közelebbi kapcsolatot hoz létre a vásárlóval és olyan élményt nyújt, amire a vásárló reagál. 2017-ben a cégek kísérleteznek majd a videókkal, egyedi tartalomtól kezdve a brand tudatosításáig sokféle módon, a fogyasztók pedig több videót néznek majd meg, mint eddig valaha, ezért fontos, hogy a tartalmunkat és az online jelenlétünket ehhez igazítsuk.

A Progressive Web Apps közelebbről

A Progressive Web Apps-re (PWA) is igaz, hogy a mobil web felé közelítenek. A Google nemrég jelentette be a mobilra optimalizált oldalak elsőbbségét a számítógépre optimalizált oldalakkal szemben a listázások tekintetében. A Progressive Web Apps segítségével a telefonos böngészőben élhetjük át az alkalmazások élményét.

A keresőoptimalizálásban tett törekvéseinket és az oldalunkat érdemes kiegészíteni a Progressive Web Apps-szal, hiszen így kimagasló felhasználói élményt nyújthatunk. Tény, hogy nem minden cég számára lehet szükséges, de segítheti és jobbá teheti a keresési jelenlétünket.

A PWA különösen hasznos lehet azon felhasználók számára, akiknek korlátozott az internet elérésük, hiszen nem töltenek be annyi adatot, könnyen kezelhetők és a felület kifejezetten reszponzív. A HTML 5 és Javascript felület alkalmazásával a PWA oldalak gyorsan töltődnek és dinamikusan jelenítenek meg tartalmat. Telepítés után a felhasználó kezdőoldalán érhetők el, anélkül, hogy az app store-ból kellene letölteni. Néhány cég már elkezdte kihasználni a PWA adta lehetőségeket, ebből pedig még többet fogunk látni 2017-ben.

Nem túlzás azt állítani, hogy ez a telefonos felhasználói élmény jövője. A jó minőségű PWA rengeteg előnnyel rendelkezik, például az internetkapcsolat minőségétől függetlenül tud oldalakat megjeleníteni, képes kezelni a push notification-öket, a háttérszinkronizálást, az offline cache-eket, ezzel egyidőben pedig fenntartja a felhasználóval a kapcsolatot és növeli a megtérülési mutatókat.

A Google a PWA-k fejlesztésére úgy tekint, mint az online interaktivitás következő generációjának alapvető eszköze, ezért például olyan bővítményeket hoz ki, mint a Lighthouse, ami egy automatizált eszköz a webes alkalmazás fejlesztésére.

A webfejlesztők és marketing-szakemberek kezdik belátni, hogy nem minden felhasználó szeretné letölteni az adott cég vagy szolgáltató alkalmazását. A forgalom egyre inkább eltávolodik a számítógépes böngészéstől és a mobilos felhasználás felé halad, ezért hasznos fontolóra venni a PWA bevonását a kampányba és ezzel a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtani a vásárlónak.

Megnövekedett figyelem az emelkedő típusú szerkezet irányába

A felhasználói trendek változnak, az élményt pedig egyre jobban meghatározza az oldal szerkezetének felépítése és az általa nyújtott lehetőségek. A HTML felépítése segíti az oldal működését és a keresési marketing stratégiát is.

Egy ilyen szerkezet segíti a keresőmotorokat a szemantika megértésében a Resource Description Framework Schema-n keresztül. Ha jól használjuk, a Schema segít a Google-nek megfelelően listázni az oldalunkat. Emellett pedig a Google a Schema-t veszi alapul abban az esetben is, amikor eldönti, hogy a találatok között megjeleníti-e a featured snippet-et.

Mindkét esetben segít a megfelelő szerkezet abban, hogy a keresések között jól látható legyen az oldalunk és hogy az organikus keresésekben is jelen legyünk. A Schema egyértelműbbé teszi az oldalunk célját és tartalmát, így a szöveg vonzóbb lesz a snippet dobozok számára.

2017-ben érdemes a hangsúlyt az összes oldalt magába foglaló szerkezetről áthelyezni az egyes oldalak szerkezetére, attól függően, hogy éppen milyen ajánlataink vannak. Minél pontosabb a szerkezet információja, annál egyszerűbb számunkra a működtetés és annál jobb a felhasználói élmény is.

Összegzésként

Egy dolog az új évben sem fog változni, mégpedig az, hogy a felhasználók keresni fognak. A módszer talán változik, fejlődik vagy átalakul, de a keresés elsődleges szempont marad.

A legújabb optimalizálási taktikák figyelemmel követése továbbra is fontos része a keresőoptimalizálásnak. Azzal, ha a mobilos keresésre koncentrálunk és ezt a marketing formát belefoglaljuk a stratégiánkba, egy lépéssel a konkurencia előtt járunk.

Az új év lehetőséget ad arra, hogy ráhangoljuk a keresési marketing kampányunkat az új helyzetekre, új taktikákat és hirdetési felületeket vonjunk be. Egy részletes stratégiával, amiben az AMP, a gépi tanulás, a hangvezérelt keresés és a videó marketing kulcsszerepet kap, felkészülhetünk 2017 új kihívásaira.

Közzététel dátuma: