Segítség a Google helyezés vizsgálatában és javításában

Frissítve: Pál Zoltán Gábor

Kilátástalannak tűnik a harc a konkurenciával az interneten? Hogy lehet, hogy míg egyes honlapokra ezrével érkeznek a látogatók, addig más oldalakon senki se köt ki „csak úgy véletlenül”? Bár a Google-ben naponta több millió keresés történik magyar kulcsszavakra, de ebből egyre sem jelenik meg a fejleszteni kívánt honlap az első oldalon? Segítünk megkeresni ennek okait és kiiktatni a honlap gyenge pontjait, hogy könnyebben javulhasson a Google helyezés.

A Google olyan az interneten a böngészők számára, mint a GPS a labirintusból kitalálni vágyónak. A gép előtt ülőnek van egy célja, amit el szeretne érni, de nem tudja, hogy merre induljon. Mára szinte pavlovi reflex módjára nyitja meg az ember a keresőóriást és rutinszerűen kérdezi meg olyan dolgokról, amiket nem tud. Ami nincs a válasz listán (mégpedig az elején) az egyáltalán képbe sem kerül a fogyasztónál, szinte nem is létezik. A Google az, ami felteszi a céget a térképre, ami tájékoztatja a potenciális fogyasztót, és ami elkalauzolhatja őket a különböző lehetőségek tárházában – ezért nem árt jóban lenni vele.

Google helyezés javítása… Hogyan kezdjük?

A Google-el való barátkozás a weblap elemzéssel kezdődik. Ez azt jelenti, hogy az adott honlapot a Google szemüvegén keresztül vizsgáljuk meg. Így megtaláljuk azokat a pontokat, amelyek jelenleg akadályozzák a rangsorolási listán való előrejutást. A Google helyezés sok apró tényező együttesén múlik, ezért csak egy átfogó szakmai elemzés tud teljességgel fényt deríteni a hiányosságokra. Az elemzés során – többek között – ezeket a sikertényezőket fogjuk megvizsgálni:

  • Milyen gyorsan működik a weboldal?
  • Mennyire keresőbarát a webcím, tartalmazza-e az URL a legfontosabb kulcsszavakat?
  • Milyenek a honlapra mutató linkek?
  • Mennyire aktív a cég jelenléte a közösségi oldalakon?
  • Mennyire vonzóak a tartalmak a rajongók számára?
  • Melyek a leggyakrabban használt kifejezések az oldalon? Ezek mennyire egyeznek meg a célzott kulcsszavakkal?
  • Milyen eséllyel jelennek meg a honlapon található képek a Google képkeresőjében?
  • Helyesek-e a meta adatok használata minden oldalon
  • A kötelező és alapvető technikai feltételek be vannak-e állítva (robots.txt, canonical, 404, stb)

Ezeken kívül egy forráskód elemzéssel ellenőrizni tudjuk a HTML kódolás szabványosságát, meg tudjuk vizsgálni a címsorokat és el tudunk végezni egy domain kontrollt is. Megnézzük, hogy nincs-e tiltólistán az a szerver, amin a holnap tárhelye van. Kicsit visszatekintünk a múltba is, és értelmezzük, hogy mi minden történt az adott honlapon az évek során. Végül nem csupán egy hibalistát adunk át, hanem megoldási javaslatokat is. Tanácsainkat közérthető módon fogalmazzuk meg és azt is megindokoljuk, hogy mit miért érdemes módosítani.

Milyen pluszt tud nyújtani a weblap elemzés?

Az átfogó, szakmailag jól átgondolt koncepció, melyet az elemzés végén átadunk, mély technikai tudásra épül. Mi nem csupán egy URL-t vizsgálunk, hanem körültekintően elemezzük az összes fontosabb, kapcsolódó oldalt is. Például ha van egy webáruház, akkor nemcsak a főoldalt elemezzük, hanem a különböző aloldalakat, a termékoldalt, a blogot, a keresőt, a kosarat és így tovább.

A technikai szempontokon kívül a felhasználói élményt is figyelembe vesszük. Megnézzük, hogy mennyire átlátható és könnyen használható az oldal, hiszen ha nem az, akkor kevesebb lesz a vásárló, mivel a látogatók jó eséllyel nem fogják megtalálni a számukra fontos információkat. Ezen felül tanulmányozzuk és hasznosítjuk a Google Search Console és a Google Analytics eszközök adatait is, felmérjük, hogy vannak-e káros tartalmi duplikációk az oldalon. Foglalkozunk a Google Panda algoritmus számára kritikus pontok ellenőrzésével, valamint a Google Pingvin algoritmus kritériumait szem előtt tartva egy személyre szabott linkprofil elemzést is készítünk, amelyet egy fejlesztési tervvel egészítünk ki.

Miért érdemes igénybe venni a honlapelemzést?

Tisztán látható lesz, hogy melyek az adott weboldal gyenge pontjai, hogy mik azok a tartalmi és technikai dolgok, amelyeken még fejleszteni kell. Egy komplex képet fogunk nyújtani a weboldalra mutató linkekkel kapcsolatosan és javaslatokat teszünk a közösségi kapcsolatépítés optimalizálására is. Felhívjuk a figyelmet azokra a kritikus hibákra, melyek megléte a Google büntetését vonhatja maga után és rávilágítunk azokra a beépíthető elemekre is, amelyekkel a felhasználói élmény javítása célozható meg.

MIÉRT FONTOS A GOOGLE HELYEZÉSEK VIZSGÁLATA?

Magyarországon évek óta egyértelműen a Google a legnépszerűbb keresőprogram. Piaci részesedése 95% felett van. Mára szinte napi rutinná vált, hogy ha nem tudunk valamit, vagy ha egy bizonyos dologról több információra van szükségünk, akkor egyszerűen csak feltesszük az éppen aktuális kérdésünket a keresőóriásnak. Az pedig másodperceken belül végtelenül sok választ kínál fel a találati listáján. Az információk a találati oldalakon vannak összegezve. Ezek közül az internetezők általában csak az első kettőt szokták megnézni, így érdemes megcélozni az első húsz helyezés valamelyikét.

HOGYAN TÖRTÉNIK A RANGSOROLÁS?

Az interneten található honlapokat állandóan keresőrobotok figyelik, amelyek felmennek az oldalakra, megvizsgálják a kódot és az ott található információkat. Végül ezeket lementik a kereső indexében. Amikor valaki felteszi kérdését a keresőnek, akkor a robotok “előszedik” a releváns információkat és felkínálják ezeket a böngésző ember számára a lehető legrelevánsabb sorrendben.

A Google rangsorolási módszere titkos, az azonban köztudott, hogy rengeteg szempontot vesz figyelembe a rangsoroláskor – ma már 300 felettit. Sokan – tévesen – azt gondolják, hogy egyedül a linknépszerűség az, ami számít és befolyásolja a rangsort, de ma már ez közel sincs így.

A honlapra mutató linkeken kívül még nagyon sok más kritérium is meghatározó jelentőségű a találati lista kialakításakor. Ilyen például a domain név, a honlap kora, a honlapról kifelé mutató linkek száma, a meta tagek, az oldalbetöltési sebesség, a szövegtartalom vagy a látogatók oldalon töltött ideje. Nem árt tudni, hogy a Google algoritmusát rendszeresen változtatják, s a jelentősebb változások számottevő hatást gyakorolnak a keresőoptimalizálási munkára.

HELYEZÉSEK VIZSGÁLATA – DE HOGYAN?

A helyezések vizsgálata alapvetően három módon történhet. Az első, és legegyszerűbb mód az, amikor a kulcsszavat a böngészőbe beírva megszámoljuk, hogy hányadik helyen van az adott oldal. Ez nagyon könnyű és magától értetődőnek tűnő módszer, azonban rendkívül pontatlan és nem tanácsos üzleti döntéseket alapozni rá. A Google ugyanis egyedi helyezési találatokat használ. Ez azt jelenti, hogy egyedi listát ad a korábbi keresési szokásokat és még egyéb tényezőket is figyelembe véve. Tehát attól, hogy adott esetben az első helyen jelenik meg egy oldal, az egyáltalán nem biztos, hogy másoknak is ott fog.

Használhatjuk a Google Webmestereszközöket is, melynek nagy előnye a pontosság és hogy számos szűrőt használhatunk. Az is segít, hogy nem kell azon gondolkodni, hogy mely kulcsszavakat teszteljük a helyezési szempontok vizsgálatához, mert automatikusan látható a teljes lista. Sajnos a Webmestereszközök sem tökéletes. Hátránya például, hogy lassú: csupán pár nap késleltetéssel adja meg az adatokat. Nincsen jó minőségű grafikus felülete és a konkurens oldalakat sem tudjuk vele vizsgálni. Induló, új oldalak esetében ezt az eszközt egyáltalán nem lehet hatékonyan használni, mert ha nagyon hátul van az adott oldal a listán, akkor előfordulhat, hogy semmit nem fogunk látni az eszközben az adott kulcsszóra vonatkozóan.

Alternatív vagy kiegészítő megoldás a különböző helyezésvizsgáló szoftverek használata. Számos megoldás közül választhatunk, néhány közülük pár napig ingyenesen tesztelhető. Ezek az eszközök általában naprakész információval és pontos adatokkal látják el a felhasználót. Ha egyszer beállítjuk a kulcsszavakat, amiket figyelni akarunk, akkor utána automatikusan generálódnak a riportok. Léteznek olyan eszközök is, amelyeket a konkurencia vizsgálatára is lehet használni. A jobb, megbízhatóbb helyezésvizsgáló szoftverek sajnos nem ingyenesek és sokszor nincsen magyar kezelőfelületük sem.

Összegzés

Mi arra törekszünk, hogy az általunk javasolt módosítások elvégzése után a weboldal minél inkább felhasználóbarát legyen, és hogy a Google számára lényeges szempontoknak megfelelve, minél előkelőbb helyezést érhessen el a ranglistán.

Az ALH Consulting professzionális helyezésvizsgálati szolgáltatásának segítségével átfogó képet kaphatunk az oldalunk Google-ben elfoglalt helyzetéről. A weboldal teljes körű elemzése során egy maximum 1000 kulcsszóig terjedő helyezésvizsgálatot végzünk, amely eredménye alapján már könnyebben és hatékonyabban lehet elkezdeni a linképítést is. Havidíjas SEO szolgáltatásunk részeként monitorozzuk a honlap helyzetét és rendszeresen tájékoztatást adunk a változásokról.